Blog

Okos orr: Avagy mire jó a gyakorlatban a mesterséges intelligencia?

aifo

Okos orr: Avagy mire jó a gyakorlatban a mesterséges intelligencia?

A mesterséges intelligencia fejlesztés ugyan napjaink vezető technológiái közé tartozik, gyakorlati felhasználási módjairól és azok részleteiről még viszonylag keveset tudunk. Korábbi interjúnk után ezért ismét Grad-Gyenge László mesterséges intelligencia kutató és fejlesztőt kérdeztük a technológia gyakorlati felhasználási módjairól. Segítségével az alábbiakban bemutatunk egy okos orr projektet, amit a Covid fertőzés kiszűrése hívott életre, a járvány lecsengésével azonban számos új felhasználási mód nyílt meg előtte. 

Mesterséges intelligencia fejlesztés: Egy ötlettel kezdődik

Ez a projektünk egy elektronikus orról szól. Az a célunk vele, hogy szagokat, illatokat azonosítsunk vele. Eredetileg azt találtuk ki, hogy egy minta alapján meg tudjuk állapítani, hogy például Covid pozitív-e az illető. Akkoriban jelent meg az online sajtóban, hogy a kutyák elvileg ki tudják szagolni a Covid fertőzöttséget, ráadásul elég jó pontossággal, 90% felett. A feladat tehát elvileg megugorható, mondjuk a kutyákat elég nehéz utolérni. 

Tehát innen indultunk és összeraktunk egy eszközt. Közben elkezdtünk partnereket keresni az egészségügyi szektorban. Mivel a Covid hullámok időközben már lecsengtek, vagy legalábbis kisebb valószínűséggel végzetes kimenetelű a betegség, erre a projektre most kevésbé fókuszálunk. Az orr azonban jól adaptálható egyéb szektorokba is. Tulajdonképpen a biológiai orr mintájára működik. Ugyanúgy van egy receptorunk, ami egy feldolgozó egységhez kapcsolódik, ami képes arra, hogy valaminek a szagát, illatát beazonosítsa. Nekünk nyilván nem biológiai receptoraink vannak, hanem elektronikus szenzoraink, így ezeknek a jeleit dolgozzuk fel mesterséges intelligencia algoritmusokkal például acélból, hogy felismerjük a kávé illatát.” 

okos orr - biológiai orr - mesterséges intelligencia ai

Az okos orr működési elve

A szenzorok, amiket használunk, MOx szenzorok (metal oxide / fémoxid). Ezek a szenzorok chemiresistive elven működnek. Ez azt jelenti, hogy ha reakcióba lépnek a mérés alatt álló anyaggal, akkor megváltozik az elektromos vezető képességük. Ez esetünkben az ellenállás megváltozását jelenti, ami rögtön egy feszültségváltozással jár. Mi ezt a feszültségváltozást mérjük és ezekből a jelekből következtetünk arra, hogy milyen anyag lehet ott, amire ezek a szenzorok reagálnak. 

MOx szenzorok okos orr

A szenzorok alapja egy fémoxid felület, például aluminium-oxid, vagy szelénium-oxid. A mérési folyamat során ennek a fémoxidnak a felületére illékony szerves vegyületek kerülnek, majd adszorbálódnak.  Ennek a folyamatnak az elektromos tulajdonságai alapján detektáljuk mi is a szagokat, illatokat. Egyszerűen szólva ezek a vegyületek “elégnek” és ahogy az elektronok cikáznak a felületek között, úgy megváltozik a szenzor ellenállása és mi ezt tudjuk mérni. Mi ráadásul nem egy szenzort használunk, hanem kilenc különbözőt. A mért értékek segítségével tudunk egy úgynevezett ujjlenyomatot venni az illatról.„

okos orr adatai kávéról
Kávé fölé helyezett okos orr adatai – Látszik, hogy az ellenállások, feszültségértékek változnak a mintától függően. A kilenc szín az okos orrban található kilenc szenzor adatait mutatja.

 

két kávé adatai okos orr
Az ábrán két különböző, lefőzött kávé termék “illatát” láthatjuk. A narancssárga területen azok a pontok találhatók, ahol cukor is van a kávéban. A kék és a narancssárga terület csak ezen a vetületen fed át, az eredeti, 9 dimenziós térben elkülönülnek egymástól.

A technológia lehetséges felhasználási módjai

„Van három, vagy kilenc szenzorom, a mért szenzorértékeket előfeldolgozom, ráküldöm a mesterséges intelligencia algoritmust és így meg tudom mondani például az élelmiszeriparban, hogy megromlott-e a hús, vagy valódi, esetleg hamisított mézet szagolok-e.”

„A petrolkémiában pedig alkalmas lehet a karcinogének detektálására. Ezek a rákkeltő vegyületek és vannak olyan gyártási folyamatok, ahol jelentkezhetnek ilyen vegyületek és ennek a szenzornak az az előnye, hogy nagyon jó a keresztérzékenysége. 

Ez azért fontos, mert a mostani szenzorokat csak egy koncentrációs szintre, a legalacsonyabbra lehet beállítani. Például, ha van két vegyület, ami eltérő mértékben káros, a meglévő szenzorokkal akár fals riasztás is történhet, mivel az eszköz a legalacsonyabb érzékelési szinten beriaszt annál a vegyületnél is, ami ott még nem káros. Ez akár a gyár leállításához is vezethet, ami pedig jelentős bevételkiesést eredményezhet.  Ha sikerül egy olyan szenzort készítenünk, ami a különböző anyagokat különböző koncentrációban tudja mérni és értelmezni, az jelentős versenyelőnyhöz juttathatja a használókat. 

A bűnüldözésben is hasznos lehet. Már vizsgáltunk kábítószert a kutyás rendőröknél és konkrétan azt csinálták, hogy kihozták a kábítószereket a raktárból, föléjük tartottuk az orrot és megnéztük azt, hogy meg tudja-e különbözni egymástól a különböző drogokat. Illetve megnéztük azt is, hogy műanyag zacsiban is ki tudja-e szagolni a dolgokat és azt az eredményt kaptuk, hogy nemcsak kiszúrja, de meg is tudja különböztetni őket.” 

További részletek a projektről

„Az okos orr tanításának folyamata a referenciamérésekkel kezdődik. Ilyenkor két dimenzióban kirajzoljuk az adatokat és a kávé esetében például látszik, hogy a különböző kávéfajták elkülönülnek egymástól, illetve azt is ki tudjuk mutatni, hogy ha belerakjuk a cukrot. Ezután mentünk tovább. 

Egy hallgatónk például kitalálta, hogy megnézi, hogy a két népszerű kólát meg lehet-e különböztetni egymástól, egy másik hallgatónk a söröket hasonlította össze. Ennek például minőségbiztosítási szempontból lehet jelentősége, hiszen ki tudja mutatni, hogy eltér-e az adott sörnek az illata a sztenderdtől, mert ha igen, akkor valószínűleg valami baj van a gyártási folyamatban. 

A kozmetikai iparban is lehet jelentősége. Az okos orr segítségével ugyanis akár következtetéseket is fel lehet állítani azzal kapcsolatban, hogy egy parfüm sikeres lesz-e az adott piacon, vagy sem. Esetleg meg lehet határozni, hogy kinek milyen parfümöt érdemes használnia. 

tejtermék adatok okos orr

Ebben a kutatásban a tejet, a joghurtot és a kefirt hasonlítottuk össze és jól látható, hogy nemcsak ezek különülnek el egymástól, hanem az is kimutatható, ha elindul a romlási folyamat. Ha például van egy ilyen kütyü, akkor be tudjuk rakni a hűtőbe, vagy ha sikerül megállapodni egy gyártóval, akkor már eleve úgy jöhet ki a gyártósorról a hűtő, hogy benne van. Ez például jelezhet akkor, ha kezd lejárni a tej, vagy megromlani a tojás, ezzel megelőzve például az ételmérgezést.„

Ez persze csak a jéghegy csúcsa. Ha kíváncsi vagy, mi mindenre alkalmazható még a mesterséges intelligencia a gyakorlatban, nézd meg bevezető kurzusunkat a témában! Grad-Gyenge László vezetésével 4 hét alatt átfogó képet alkotunk a mesterséges intelligencia alkalmazási területeiről és lehetőségeiről és kidolgozunk egy AI megoldást is alkalmazó javaslatot egy akár általad hozott üzleti problémára. 

Ha pedig fejlesztőként ennél kicsit nagyobb kihívásra vágynál és elsajátítanád a mesterséges intelligencia fejlesztés konkrét lépéseit, 12 hetes átfogó tanfolyamunkon megismerheted az algoritmusok fejlesztésének folyamatát. A képzés kitér többek között a mesterséges neuronhálók készítésére és tanítására, illetve implementálására is AI alkalmazások készítéséhez.

 

Hírlevél feliratkozás

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.
Oszd meg, ha tetszett:
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Saját blogposztot szeretnél megosztani?

A jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot

Vendégcikk beküldése

Add meg elérhetőségeidet, valamint csatold be az általad megosztani kívánt tartalmat.

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Beiratkozás most!

Vezetéknév *
Email *
Keresztnév *
Telefonszám *
Válassz kezdés időpontot
Fizetési mód *
Számlázási név
Irányítószám
Cím (utca házszám)
Ország
Város
Cégnév
Adószám

* Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Are you interested, but have a few questions?​

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

Please select form to show
By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.

Szeretnék értesülni a következő elérhető tanfolyam időpontjáról.​

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Érdekel, de van néhány kérdésem.

Add meg elérhetőségedet és hamarosan jelentkezünk további információkkal a képzéssel kapcsolatosan.

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Are you interested, but have a few questions?​

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

Please select form to show
By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.

Enroll Now!

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

First Name *
Email *
Last Name *
Phone number *
Choose starting date
Payment Method *
Billing Name
ZIP
Address
Country
City
Company
TAX Number

* By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.