Blog

Már a Google is azt mondja, hogy a Kotlin az elsőszámú nyelv – Lehetőségek az Android fejlesztésben

android

Már a Google is azt mondja, hogy a Kotlin az elsőszámú nyelv – Lehetőségek az Android fejlesztésben

Az Android operációs rendszer uralja jelenleg az okostelefonok piacát. A készülékek több, mint 60%-a használja és alkalmazások milliói érhetőek el egyetlen gombnyomással a Play Store-ból.

Nemcsak a felhasználók, hanem a cégek és a fejlesztők körében is nagy tehát a népszerűsége, de vajon minek köszönheti töretlen sikerét? 

Ezen webináriumunk során erről faggattuk három szakértő vendégünket, akik maguk is évek óta dolgoznak Android fejlesztőként céges környezetben, vagy épp szabadúszóként változatos nemzetközi projekteken. Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre, nézd vissza az adást az alábbi videóra kattintva, de ha csak néhány perced van, olvass tovább összefoglalónkért!

Ismerd meg vendégeinket!

Kozmér Tamás az Instructure senior Android fejlesztője már több, mint 7 éve foglalkozik Android fejlesztéssel, ezalatt több kisebb-nagyobb projektben is részt vett, illetve 2 natív Android-ban és egy Flutter-ben készült alkalmazásért is felelős. 

Fülöp Ádám a BME mérnökinformatikus szakán végzett, az innováció iránti érdeklődése pedig már egyetemi évei alatt is nyilvánvaló volt. Részt vett egy vakok számára készült okoseszköz fejlesztésében, ami megoldást jelenthet a nyomtatott szövegek olvasására, foglalkozott tőzsdei mobilalkalmazások, valamint mobiljátékok fejlesztésével is. 

Juhos István 2012-ben kezdett el Android fejlesztéssel foglalkozni, ekkor ragadta magával a rendszer minden szépsége és kihívása. Azóta is folyamatosan nyomon követi a mobil platformok változásait, újdonságait, ideértve az iOS-ét és a többplatformos megoldásokét is. Jelenleg a TIER Android fejlesztői csapatát erősíti Senior Software Engineerként, illetve a BME-n a Flutter alapú szoftverfejlesztés tárgy egyik oktatója.

Vendégeinket többek között arról kérdeztük:

  • miért választották épp az Android fejlesztést?
  • mik a meglátásaik a technológia fejlődésével és a vállalati projektekben való alkalmazásával kapcsolatban?
  • illetve mit milyen karrierútra számíthatnak azok a fejlesztők, akik most vágnak bele a tanulásba? 

Miért épp az Android alapú fejlesztés? 

Az Android legnagyobb előnyei amellett, hogy magas piaci részesedése miatt felhasználók széles köréhez képes eljutni, többek között nyílt forráskódjában, a third-party widget-ek támogatásában és abban a képességében rejlik, hogy párhuzamosan több alkalmazás futtatására is képes. Vendégeink ezen kívül megosztották velünk, őket mi vezette az Android fejlesztés irányába.

Mostmár a Google is azt mondja, hogy a Kotlin az elsőszámú nyelv, de mindenképp érdemes a Java-t is tudni és tudni, hogy működik a konverzió a Kotlin és a Java között. A Kotlin maga az ugye Java bájtkódra fordul le és sokszor érdemes tudni, hogy mi is történik a háttérben”- mondta Kozmér Tamás, aki az Instructure senior Android fejlesztőjeként két Android alkalmazás fejlesztéséért felelős. 

Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a legtöbb technológiához hasonlóan ehhez is átfogó ismeretekre van szükség. Könnyen előfordulhat ugyanis, főleg vállalati környezetben, hogy egy régebbi kóddal találkozunk. Ebben az esetben fontos, hogy felismerjük a megfelelő logikai kapcsolatokat és összefüggéseket, hogy hatékonyan dolgozhassunk akár egy legacy projekten is.

Erre az autodidakta módon megszerzett tudás nem mindig terjed ki, így jó, ha van kitől tanulni, vagy kérdezni. Legyen ez egy oktató, vagy egy tapasztalt kolléga. 

Ha érdekel az Android fejlesztés és szeretnél átfogó alapokat szerezni az egyik legnépszerűbb mobil technológia kapcsán, nézd meg a BME által minőségbiztosított 10 hetes Android programozás alapjai Kotlin nyelv használatával tanfolyamunkat, amelyen Dr. Ekler Péter, az AutSoft Zrt. CTO-ja és a BME egyetemi docense osztja meg tudását a hallgatókkal és személyesen mentorálja is őket. 

“Még szép számban léteznek kicsit legacy ízű fejlesztési projektek, ahol még bőven jelen vannak a régi eszközök. Lehet olyan munkában találni magunkat, ahol az 5-10 évvel ezelőtti dolgok számítanak a a fontosnak és ezek az új technológiák ilyen távoli elérhetetlen dolgoknak tűnnek. Már csak ezért is fontos, hogy valaki tisztában legyen az alapokkal. Már csak azért is, mert megtanulni nem olyan nehéz és később még életet menthet” – tette hozzá Fülöp Ádám, aki Android fejlesztőként egészen különleges projektekben is részt vett már. Mobiljátékok mellett például fejlesztett vakok számára nyomtatott szöveg olvasására okoseszközt például.

Hogyan tovább Android fejlesztőként?

Vezetői pozíció, egyéni vállalkozás, vagy cégalapítás? Sok fejlesztő álmai között szerepelnek ezek a célok attól függően, hogy vállalati környezetben, vagy épp önmaga főnökeként képzeli-e el a jövőjét az Android fejlesztés világában.

Mielőtt azonban nagyon előre szaladnánk, érdemes pár szót ejteni az oda vezető útról is. Hogyan lesz a juniorból medior, senior, vagy épp vezető fejlesztő, mik a szabadúszó kezdő lépései és milyen más technológiákat érdemes elsajátítani útközben?

Android fejlesztői tudásod már egy 10 hetes intenzív Android alapképzéssel is megalapozhatod a Cubix-nál, ha pedig magasabb szintű ismeretekre van szükséged, Haladó Android API-k képzésünkön már az okos eszközökre (Android wear) való alkalmazásfejlesztést is elsajátíthatod. Jetpack Compose képzésünkön pedig a legmodernebb UI fejlesztési eszköztárral bővítheted tudásod.

Összességében azonban a gyakorlat teszi a mestert. Általánosságban elmondható ugyanis, hogy a medior szinthez 1-2 év, a senior szinthez pedig 3-4 év tapasztalat szükséges. Ezekre épülhetnek aztán a különféle vezetői pozíciók, amik az átfogó szakmai ismeretek mellett gyakran erős soft skilleket is igényelnek. 

Egyetlen technológia átfogó ismerete pedig általában már nem is elég. Legalább alapszinten érdemes ismerni a kapcsolódó szakterületeket is.

“Ha valaki úgy vélekedik magáról, hogy ő az Android alkalmaások fejlesztésében már előrehaladott tudással rendelkezik, én mindenképpen azt mondanám, hogy vagy az iOS, vagy valamelyik cross platform megoldás felé érdemes kinézni, például Flutter, ami hasonlít a saját technológiájához” – jegyezte meg Juhos István, aki már több, mint 10 éve foglalkozik Android alkalmazásfejlesztéssel, ami mellett elmélyült az iOS és Flutter technológiákban is.

Szerintem az a legfontosabb, hogy egy platformból legyünk nagyon jók először is. Legalábbis, ha a piacképességet nézzük. Utána lehet fontos, hogy mást is elsajátítsunk, például, ha team lead pozícióba szeretnénk lépni” – egészítette ki az előtte szólót Kozmér Tamás.

Harmadik vendégünk szabadúszóként ebből a szemszögből osztotta meg tapasztalatait, illetve adott néhány jó tanácsot azoknak, akik ebben képzelik el a jövőjüket.

“Szabadidejében fejlesszen külön projekteket. Akár, ha van megbízó, akkor annak, ha nincs, akkor fejlesszen saját terméket és, ha a szabadidejében eljutott oda hogy az már tényleg bevételt tud termelni, akkor érdemes átállni arra, hogy minél nagyobb mértékben azzal foglalkozzon” – magyarázta Fülöp Ádám.

Ha szeretnél többet megtudni lehetőségeidről, látogass el Youtube csatornánkra és böngéssz a témában készült videóink között, melyeket senior és junior android fejlesztőkkel és képzésünk volt hallgatóival készítettünk, akik őszintén meséltek élményeikről!

Hírlevél feliratkozás

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.
Oszd meg, ha tetszett:
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Saját blogposztot szeretnél megosztani?

A jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot

Vendégcikk beküldése

Add meg elérhetőségeidet, valamint csatold be az általad megosztani kívánt tartalmat.

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Beiratkozás most!

Vezetéknév *
Email *
Keresztnév *
Telefonszám *
Válassz kezdés időpontot
Fizetési mód *
Számlázási név
Irányítószám
Cím (utca házszám)
Ország
Város
Cégnév
Adószám

* Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Are you interested, but have a few questions?​

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

Please select form to show
By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.

Szeretnék értesülni a következő elérhető tanfolyam időpontjáról.​

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Érdekel, de van néhány kérdésem.

Add meg elérhetőségedet és hamarosan jelentkezünk további információkkal a képzéssel kapcsolatosan.

Az adataim megadásával elfogadom a Cubix Institute of Technology adatkezelési tájékoztatóját.

Are you interested, but have a few questions?​

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

Please select form to show
By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.

Enroll Now!

Fill out this form and we will get back to you and answer all your questions.

First Name *
Email *
Last Name *
Phone number *
Choose starting date
Payment Method *
Billing Name
ZIP
Address
Country
City
Company
TAX Number

* By providing your data, you accept the Cubix Institute of Technology Privacy Policy.