Bevezetés a C# és .NET alapú szoftverfejlesztésbe
Aszinkron alapozó képzés az Evosoft senior vezető szoftvermérnökével: gyakorlati bevezetés a C# nyelvbe és a .NET keretrendszerbe, saját tempóban elvégezhető leckékkel.
Mit nyújt a C# alapok tanfolyam?
- A több mint 70 százalékban gyakorlati képzés során te magad is elkészítesz több kisebb alkalmazást.
- Megismered az objektumorientált programozás szemléletét, és elsajátítod annak C# és .NET megvalósítását.
- Kis kockázatvállalás mellett próbálhatod ki a technológiát, miközben megfelelő alapokat is szerzel, hogy utána belevághass a 12 hetes C# és .NET alapképzésbe.
- A gyakorlati feladatokhoz szükséges tudást digitális tananyagok és vezetett kódolások formájában kapod meg, amelyeket saját időbeosztásod szerint dolgozhatsz fel.
- A teljes anyag feldolgozása több mint 15 órányi elfoglaltságot igényel, a tananyagokhoz pedig beiratkozás után korlátlanul hozzáférsz.
Miért érdemes belevágnod?
A C# (ejtsd: szí-sárp) a Microsoft .NET-világának gerince: a nyelvet nem véletlenül nevezik a keretrendszer alapnyelvének. A C++ és a Java ötvözeteként született objektumorientált nyelv, és kizárólag menedzselt módban fut, natív, nem menedzselt C# program tulajdonképpen nincs is. Ha bármilyen .NET-es technológiával szeretnél dolgozni, ez az alapnyelv szinte megkerülhetetlen.
A C# ma a TIOBE index szerint az 5 legnépszerűbb programozási nyelv közé tartozik, és ez a fizetésekben is meglátszik: a Junior .NET fejlesztők átlagosan 600.000-900.000 forint közötti bért kapnak, a Senior szakemberek pedig akár 2 millió forint fölé is eljutnak (forrás: Hays Salary Guide 2022).
A technológia rendkívül sokfelé jelen van: vállalati szoftverekben, játékfejlesztésben, felhő alapú rendszerekben és nagy terhelésű, magas hatékonyságot igénylő megoldásokban egyaránt találkozol vele, ez a kurzus pedig közös belépőt ad mindegyikhez.
- Munka mellett végezheted, rugalmas időbeosztással
- Gyakorlati feladatokon keresztül, önállóan haladva
Ismerd meg oktatódat
Horpácsi Illés
Senior Lead Software Engineer, Evosoft
Közel 20 éve az Evosoft Hungary munkatársa vagyok, ahol csoportvezetőként dolgozom, és a vállalat belső képzési programjainak mentora vagyok, kiemelten a C# és a .NET technológiák területén. Számos nagyvállalati szoftverfejlesztési projektben vettem részt, Scrum Masterként pedig az agilis módszertanok hatékony alkalmazását segítettem.
Évek óta oktatok egyetemen is: rendszeresen tartok C# és szoftverfejlesztési kurzusokat, a Dunaújvárosi Egyetem címzetes docense és az ELTE Informatikai Kar kiváló oktatója vagyok. Célom, hogy a hallgatóim piacképes tudást szerezzenek, és elsajátítsák a modern szoftverfejlesztés alapelveit.
Kinek ajánlott?
- Akik kezdőként szeretnének megismerkedni az OOP szemlélet alapjaival
- Akik később .NET fejlesztőként szeretnének elhelyezkedni
Kinek nem ajánlott?
- Akik már ismerik a C# és az OOP alapjait, nekik a 12 hetes C# és .NET alapképzés való
- Akik mentorált, élő képzést keresnek, ez önállóan végezhető, aszinkron kurzus
- Akik azonnal webfejlesztést tanulnának, arra az ASP.NET Core képzés épül
- Akik más irányba (pl. Python, Java) indulnának, ezekhez külön kurzusaink vannak
Mik a képzés előkövetelményei?
Ez a kurzus kezdő szintről indul, így nyugodtan belevághatsz akkor is, ha még soha nem programoztál. Ha bármilyen más nyelvben van már fejlesztői tapasztalatod, az könnyíti a haladást, de nem feltétel.
Hogyan fogsz tanulni?
Gyakorlatorientált oktatás
Képzéseink gyakorló feladatokra épülnek, amelyekhez szükséges tudásanyagot interaktív digitalizált tanyagokból (videó, ppt, pdf, teszt, stb.) és letölthető segédanyagokból sajátíthatsz el.
Korlátlan hozzáférés
A képzést teljesen saját időbeosztásod szerint tudod feldolgozni, a tananyagokhoz beiratkozást követően időkorlát nélkül hozzáférsz, és bármikor bármennyiszer visszanézheted őket.
Online tanulói felület
A képzés technikai hátterét a Magyarországon több mint 200.000 felhasználó által használt, bármilyen mobileszközről is elérhető Cubix online oktatási platform biztosítja.
Hallgatói közösség
A képzés mellé egy Discord csatorna hozzáférést is biztosítunk, ahol a többi résztvevővel chat formájában meg tudjátok osztani tapasztalataitok vagy akár közösen tudtok gyakorolni is.
Ügyfélszolgálat
A Cubix csapata supportot biztosít a résztvevők számára a beiratkozás előtt, a képzés során és még utána is, ha szükséges.
Jó társaságban leszel!
Már több mint 150 hazai és nemzetközi cég munkatársa képezte magát tovább nálunk.
















Tudtad?
A munkáltatók 83%-a finanszírozza a munkatársak képzését, ne felejtsd el megkérdezni a tiédet!
Elvégzett képzés: Bevezetés a C# és .NET alapú szoftverfejlesztésbe
„El vagyok ragadtatva, annyira jó ez a képzés. Köszönöm, hogy részt vehetek benne."
Hallgatói közösség
A több mint 9100 tagot számláló hallgatói közösségünket főként olyan, az iparágban vezető IT-cégek és szoftverfejlesztő cégek munkatársai alkotják, akik folyamatosan fejleszteni szeretnék meglévő készségeiket.
Légy Te is tagja közösségünknek!
Bármikor kezdhető
Fizetési lehetőségek
Biztosak vagyunk a képzés tartalmát és minőségét illetően, ezért a képzés indulásától 8 napig 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk, melyhez többféle fizetési lehetőséget is biztosítunk, hogy a számodra legmegfelelőbb opciót választhasd.
Online fizetés bankkártyával
A Stripe az egyik legelterjedtebb online fizetési megoldás nemzetközileg, gyors és biztonságos fizetési folyamatáról ismert.
Fizetés banki átutalással, egy összegben
Ha online kártyás fizetés helyett banki átutalással szeretnél fizetni, az sem probléma, lent található jelentkezési űrlapunkon ezt is választhatod.
Készen állsz a jelentkezésre?
Könnyítendő magánszemélyként résztvevő hallgatóink helyzetét, a feltüntetett ár számukra a ténylegesen fizetendő végösszeg. Céges megrendelés esetén az adott összeg tekintendő a nettó árnak.
Mit fogsz tanulni?
2 nap alatt a c# nyelv és a .net keretrendszer alapjait sajátíthatod el a konzolos programoktól az objektumorientált alkalmazásfejlesztésig.
1 0-tól C#-ig A fejlesztőkörnyezet beállítása és a nyelvi alapok elsajátítása az első működő programokig.
- Visual Studio telepítése, Helló világ
- Console osztály, ciklusok, elágazások
- Változó típusok, tárolók
- String műveletek
- Math osztály
- Komplex példaprogram
2 Algoritmusoktól az objektumokig Az objektumorientált programozás építőköveinek megismerése a metódusoktól a leszármazásig.
- Metódusok, paraméterek
- Úton az osztályok felé
- Osztályok építőkövei, konstruktorok, property-k
- Leszármazás
- Komplex példaprogram
3 Objektumoktól az alkalmazásfejlesztésig Fájlkezelés, sorosítás és grafikus felhasználói felületek építése komplex alkalmazásokban.
- File műveletek
- Sorosítás
- UI típusok, események
- UI elemek
- Grafika
- Komplex alkalmazás – adatfeldolgozás
- Komplex alkalmazás – grafika
Gyakran Ismételt Kérdések
Mikor kezdhetem el a képzést?
Bármikor megkezdheted, a vásárlás után azonnali hozzáférést kapsz.
Meddig érem el a tananyagot?
A tananyaghoz korlátlanul hozzáférsz.
Kapok-e visszajelzést a feladataimra?
A tananyagot és a gyakorlófeladatokat a saját tempódban dolgozod fel. A feladatok önellenőrzők, így a megoldásaidat magad tudod ellenőrizni a tananyag alapján. Technikai vagy szervezési kérdésben az ügyfélszolgálatunk segít.
Mi történik azután, hogy jelentkeztem?
A jelentkezésedet e-mailben visszaigazoljuk, és megküldjük az első számlát. Ha átutalással fizetsz, a közleménybe kizárólag a számla sorszáma kerüljön, mert így tudjuk beazonosítani a befizetésedet. Ezen túl nincs más teendőd: az indulás előtt hozzárendeljük a kurzust a tanulói fiókodhoz, a kezdés előtti napon pedig küldünk egy összefoglaló, eligazító levelet. Részletfizetésnél a további számlákat mindig az esedékességük előtt küldjük ki.
Mi van, ha egyik meghirdetett indulás sem jó nekem?
A meghirdetett csoportokat az adatlapon, a „Következő indulási dátumok” szekcióban találod. Ha egyik időpont sem fér bele az időbeosztásodba, add meg az e-mail címed ugyanott, a „Más időpont érdekel?” résznél, és szólunk, amint új időpontot hirdetünk. Ha a jelentkezésed után derül ki, hogy mégis egy másik csoport lenne jobb, írj az info@cubixedu.com címre, és átvezetünk. Ha már kaptál számlát, azt ilyenkor sztornózzuk, így nem marad nyitott tételed.
Be tudom íratni a munkatársaimat, vagy fizetheti a munkáltatóm?
Igen, mindkettő megoldható. A jelentkezés „Számlázás” lépésénél válaszd a „Munkatársnak vásárolok” lehetőséget, több fő esetén pedig a „Több munkatársat szeretnél beíratni?” gombot. Ha inkább írnál, vagy a munkáltatódnak hivatalos árajánlatra van szüksége a döntéshez, keress minket az info@cubixedu.com címen, és összeállítjuk. Ha a cégnél elhúzódik a jóváhagyás, az sem gond, a képzéseinket rendszeresen újraindítjuk, így egy későbbi csoportra is tudsz jelentkezni.
Hogyan tudom felhasználni a kedvezménykuponomat?
A kuponkódot a jelentkezési űrlap „Fizetés” lépésénél tudod megadni: írd be a Kuponkód mezőbe, kattints a Beváltás gombra, és a rendelési összegző rögtön a kedvezményes végösszeget mutatja. A kuponok érvényessége kódonként eltér, ezért ha a tiéd nem működne ennél a képzésnél, írj nekünk az info@cubixedu.com címre, és megnézzük.
Kapok kedvezményt, ha mást is beajánlok a képzésre?
Igen, ajánlásért 5% kedvezményt adunk, amit az ajánló és az ajánlott is megkap, és a nálad lévő egyéb kedvezmény mellett is érvényesíthető. Írj nekünk az info@cubixedu.com címre az általad ajánlott jelentkezők nevével, amint biztos a részvételük, és mindenkinek külön kupont küldünk. A kupont a jelentkezési űrlap „Fizetés” lépésénél tudod beváltani.
Össze tudok állítani több képzésből egy csomagot?
Igen, több képzésből kérhetsz csomagot, amit a külön megvásárolt kurzusoknál kedvezőbb csomagáron adunk. Írd meg az info@cubixedu.com címre, mely képzések érdekelnek, és összeállítjuk. Küldünk hozzá egy áttekintést a képzések formátumáról, a tervezett indulásokról és a javasolt tanulási időről, valamint egy naptárnézetet, amiből látod az esetleges átfedéseket. Az összeállítás csak kiindulópont, a csomag bármelyik képzésünkből összerakható, és az ütemezés menet közben is rugalmasan alakítható.
Van-e pénzvisszafizetési garancia?
Igen. Amíg a tananyagnak legfeljebb a 20%-át teljesítetted, a képzés díját teljes egészében visszatérítjük. A haladásodat a tanulói felület rögzíti, így ezt pontosan látjuk.